Hogyan lett a delfinből cselle? – Arany János fordítói megoldásai

Beszámoló a Műfordítók egymás közt című beszélgetésről

2017. szeptember 17. - Termosz

Könyvek Diadalíve címmel kortárs irodalmi programsorozatot szervezett a Supka Géza Alapítvány, így szeptember óta a WestEnd City Center bevásárlóközpont aluljárójában irodalmi előadások kapnak helyet. A programsorozat keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadásokat egyaránt találhat a közönség. A rendezvénysorozatot az Arany János-emlékbizottság is támogatja, így nem véletlen, hogy a szombaton elhangzott műfordítás témájú beszélgetés is kapcsolódott a 200 éve született költőhöz.

„Egyáltalán nem lenne meglepő és rossz dolog, ha egy könyv borítóján rajta lenne a szerző alatt majdnem ugyanakkora betűkkel az is, hogy ki fordította le magyarra” – ezzel a gondolattal indult a beszélgetés

A Műfordítók egymás közt című beszélgetésen Gerevich András kérdezte Nádasdy Ádámot és Mesterházi Mónikát a műfordításról. Mivel az Arany-emlékév kapcsán szerveződött a beszélgetés, ezért bevezetésként a résztvevők azt elevenítették fel, hogy miként ismerkedtek meg Arany Jánossal, mi az első emlékük róla, és mit jelent számukra ma az ő költészete. Minden gyerek megismerkedik Petőfi Arany Lacihoz írt versével, így nem véletlen, hogy Mesterházi Mónikának is ez a mű jutott először eszébe Arany János neve kapcsán. Egyetemista évei alatt részletesen foglalkozott Arany Jánossal, és a költő látásmódja a mai napig elgondolkodtatja. Nádasdy Ádám gimnazista korában Arany balladáit szerette leginkább, amelyekre az erősen rímelő, ritmizáló hangulat és refrénekkel teli szerkezet jellemző. Nádasdy az egyetemen anglisztikával foglalkozott, és amikor Shakespeare-t tanulták, akkor néha-néha összevetette az eredetit az Arany-fordításokkal. Az is kiderült, hogy Shakespeare fordítása kapcsán mindenki puskázott németből, mivel az egy megbízható nyelv: a der, die, das névelők egyértelműen meghatározzák a nemet.

arany.png

Természetesen felmerült a kérdés, hogy hány Hamlet-fordítás létezik ma? Nádasdy Ádám kapásból kilenc nevet felsorolt: Jánosházy György, Mészöly Dezső, Eörsi István, Zigány Árpád, Telekes Béla, Arany János, Kazinczy Ferenc, Nádasdy Ádám, Vajda Péter. Kazinczy fordítása volt az első: ő németből fordította a drámát, és a magyar szöveget prózába ültette. Ez egy módosított darab, Nádasdy szerint az átdolgozott változatot a romantika ízlésének megfelelően alakította át Kazinczy.

Nádasdy Arany Shakespeare-fordításainak tanulmányozása során a Buda halálát is elővette. Rendkívül élvezte, de azért is, mert ő nyelvész, és azt vizsgálta meg benne, hogy Arany hogyan igyekezett 1850-ben rekonstruálni egy olyan magyar nyelvet, amelyen íródnia kellett volna egy ilyen régi népi eposznak. Különösen érdekes, hogy igyekezett elkerülni az idegen, latin eredetű szavakat, hogy az olvasó azt képzelhesse, hogy a szöveg abban az időben jött létre, amikor még kereszténység sem volt.

img_1442.JPG

Mesterházi Mónika megemlítette, hogy Arany Jánosnak eredeti látásmódja volt, és gyakran összevont dolgokat, hogy a tömörségre törekedjen. Nádasdy ezt a Szentivánéji álomból vett példával egészítette ki: a drámában Arany János egy ponton az 'álkodás' szót használta, amely a saját találmánya. Ilyen magyar szó nincs, viszont mindenki érti, miről van szó, hogy „ál módon való viselkedést” értünk alatta. Angolul a ’cunning’ szerepel, ami ravaszkodást jelent, és egy bevett szónak számít. Továbbá a delfin kérdését is érdekesen oldotta meg Arany: úgy döntött, hogy legyen a neve cselle, hiszen csak úgy cselleng a vízben ide-oda. Lábjegyzetben ezt meg is kellett magyaráznia, mert senki nem ismerte a szót.

„Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?”

– Shakespeare: Szentivánéji álom, fordította: Arany János 

Ezután néhány rövid gondolat erejéig előkerült Arany polgári foglalkozása is. A régi nagyok közül egyedül Arany nem volt újságíró. Petőfi, Vörösmarty, Ady mind foglalkoztak újságírással, Arany viszont középiskolai tanár volt, soha nem dolgozott olyan igazi „sajtópatkányként”. Petőfi azért is volt újságíró, mert őt érdekelte az aktuálpolitika, Arany azonban próbálta távol tartani magát a politikától. Arany továbbá rengeteg pozíciót betöltött, adminisztratív vezetői pozíciókat vállalt.

Nádasdy nem szerette volna Arany hagyományát követni a Shakespeare-fordításokat illetően. Azt szerette volna, ha saját munkájában semmi nem marad ugyanaz, mint Arany megoldása, ettől elzárkózott. Olyan is elő szokott fordulni, hogy egy színházi rendező összeolvaszt két fordítást, és visszacsempésznek Aranytól bizonyos sorokat a szövegbe. Ilyenkor nem egy-egy sort, hanem jeleneteket emelnek át. Eörsi István arra kapott megbízást először, hogy egy ötvözött fordítást hozzon létre, amelyben megtartotta a korábban már jól lefordított részeket, és csak ott változtatott, ahol szükséges volt tovább alakítani a szövegen. Ez nem volt szerencsés, ezt utólag maga is elismerte, és lefordította a teljes szöveget is.

A közönségigény is megváltozott az utóbbi évtizedekben. A színházból nagymértékben eltűnt a kosztüm és a díszlet, a király sem visel koronát vagy kardot, sokszor szimplán egy öltönyös ember. Színházba ma már a lélektani libikókáért megy az ember, nem a kosztümért – hogy azt nézze, ahogy egymást utálják a szereplők, vagy szeretik egymást, és a darab végére megutálják egymást.

img_1456.JPG

A tegezés-magázás kérdése is érdekes kérdéskör Shakespeare-nél. Bár mára már eltűnt a tegezés az angolban, és csak a magázó forma maradt, Shakespeare korában még egyaránt létezett tegező és magázó forma is, az Arany-fordításoknál pedig csak tegező formákat találunk. Nádasdy szerint nem lehet, hogy Arany ne látta volna ezt a különbséget, és ezért fordított volna mindenkit tegezve. Ettől a megoldástól sokkal meseibb és középkoribb hangulatot kelt. Nádasdy ezt azonban visszaállította saját fordításaiban, hiszen nem lehet az, hogy felnőtt férfi egy ismeretlen hölgyet letegezzen.

Mesterházy Mónikának is gyakran problémát okoz a tegezés-magázás kérdésköre. Ilyenkor az segít neki döntést hozni, hogy egy regényben gyakran előfordul, hogy kimarad 1-2 hét, és ha nagyon muszáj, akkor eldönti, hogy mikor lehetett egy olyan jelenet a regény során, amikor a szereplők összetegeződhettek.

A tanulságos beszélgetést felolvasással zárták a szereplők. Nádasdy a saját Hamlet-fordításából olvasott fel egy részletet. Elmondta, hogy mestere, Ruttkay Kálmán szerint ő túlzottan könnyűvé teszi a közönség dolgát, de később rájött, hogy pont az ellenkezője igaz, mivel a közönség kénytelen odafigyelni arra, hogy mit hall, és muszáj megértenie. Mesterházi Mónika pedig egy Louis MacNeice-versről készített fordítását olvasta fel, amely magyarul Tükröződések címen jelent meg. Elmondta, hogy a versben azt az érzetet szerette volna megteremteni, mintha az olvasó egy kaleidoszkópban lenne. Nagyon sokszor le kellett rajzolnia, és sok változatban létezett a szöveg, mire létrehozta a végleges változatot.

 

A Könyvek Diadalíve további programjai:

http://aranylaz-kie.hu/kortars-irodalom-eve-programjai

Ha tetszett a cikk, kövesd te is a Fordítóblog Facebook-oldalát!

Feliratkozás a Fordítóblog hírlevelére

* = kötelező