A műfordító jogai és kötelességei

Beszámoló az SF Szakosztály beszélgetéséről

2017. május 21. - Termosz

Milyen a jó műfordító, és mihez van joga? Elég, ha jól tud fordítani, vagy szükséges-e ezen kívül valamilyen további készség? Vajon van-e joga ahhoz, hogy a könyv címlapján szerepeljen a neve? És kié az utolsó szó, a szerkesztőé vagy a fordítóé? – Ezekről a témakörökről beszélgettek a meghívottak az SF Szakosztály A műfordító jogai és kötelességei című előadásán.

Az eseményen dr. Sohár Anikó műfordító és egyetemi oktató tett fel kérdéseket Galamb Zoltánnak, Lovecraft magyar hangjának, Kamper Gergelynek, akit főleg a Cassandra Clare-fordításokról ismerhetünk, Pék Zoltánnak, akit többek között Neil Gaiman könyveinek magyarra ültetéséről ismerünk, és Sziklai Istvánnak, aki Darren Shan A holtak vonulása-sorozatát fordította. A beszélgetők SF-szempontból járták körül a műfordítók jogait és kötelességeit, és osztották meg a tapasztalataikat a közönséggel. Az előadás keretéül az Európai Műfordító Egyesület meghatározása szolgált. Mindenekelőtt szükséges volt meghatározni azt, hogy vajon milyen készségek is szükségesek a műfordítási tevékenységhez. A válasz az, hogy nem elég egy idegen nyelv, a magyar nyelv és a szöveg célnyelvről forrásnyelvre történő átültetésének készsége, hanem arra is szükség van, hogy a fordító jó kommunikációs készséggel rendelkezzen, együtt tudjon működni a szerkesztővel, pontosan dolgozzon, és határidőre leadja a munkát.

Az Európai Műfordító Egyesület szerint egy haladó hivatásos műfordító a következőkre képes: teljes egészében meg tudja indokolni a fordítását, magáévá tud tenni egy fordítási szemléletet, képes az adott folyamatokon és módszereken kívül is döntéseket hozni, képes magas szinten és megfelelő módon alkalmazni különböző irodalmi stílusokat, legalább egy irodalmi műfajnak szakértője, képes komplex irodalmi technikákat alkalmazni, illetve létre tud hozni célnyelvi szövegeket többféle stílusban. Ezenkívül képes saját szövegét analitikus-kritikus módon, kiadási szinten lektorálni, ismeri a célnyelvi kultúra műfordítási hagyományait, ismeri a kiadók profilját, részt vesz a fordítással kapcsolatos szakmai vitákban, van kapcsolati hálózata, teljes körű didaktikai készségekkel rendelkezik, képes kulturális vállalkozóként működni, képes fordítási megbízásokat szerezni és paratextusokat írni, képes fordításokat szisztematikusan értékelni, képes kiválasztani az értékelés megfelelő szempontjait, képes a fordításkritikára, valamint meg tudja ítélni a fordítók színvonalát.

Már az esemény kezdete előtt elkezdődött a vita arról, hogy ki hogyan fordított verset, nehéz-e verset fordítani. A résztvevők közül sokan vágták lírába a fejszéjüket – többnyire úgy, hogy az regényben szereplő versbetét volt. Számomra nagyon érdekes volt megtudni azt, hogy régen a magyar szakon kötelező volt verstan órán verset fordítani. Az utolsó vizsgán a hallgatóknak háromféle típusú verset kellett magyarra átültetniük, és csak az kaphatott ötöst, aki a különböző stílusú verseket megfelelően tudta visszaadni magyarul. Ezt nagyon meglepő volt hallani, mivel a saját tanulmányaim közben már nyoma sem volt hasonló oktatásnak. A következő kérdés pedig ebből következett: ha ott van a szövegben egy versbetét, amit már többen lefordítottak korábban, akkor joga van-e a fordítónak újra lefordítani, vagy fel kell használnia a korábbi fordítások egyikét? Elhangzott, hogy ez a kevés kiadói döntés közé tartozik, de a műfordítónak természetesen joga van újra lefordítani a részletet.

img_0902.JPG

A megindoklás témaköre számomra nagyon érdekes – a szakfordítóképzésen is mindig indokolni kellett a fordítói döntéseket, és igyekeztem hozzászokni ehhez a szemlélethez, de bevallom, a fordítás során soha nem gondolkodom az indokláson, csak dolgozom, és utólag igyekszem valamilyen indoklást kitalálni, bármilyen szövegről is legyen szó. Az Európai Műfordító Egyesület meghatározásában is szerepel az, hogy a haladó hivatásos műfordítónak meg kell tudnia indokolnia a döntéseit. Ha kell, akkor persze, megcsinálom, de ez számomra szörnyen feleslegesnek tűnik. Vagy jó, vagy nem jó, vagy szeretik olvasni szöveget, vagy nem szeretik olvasni. Az, hogy az indoklás kinek szól: esetemben főleg annak a lektornak, aki a fordítást esetleg kevésbé jó pontszámmal értékeli, és igyekszem magyarázatot adni a felsorolt javításokra, vagy ha a megrendelő módosítást kér az anyagban, de a fordítóiroda nem beszél magyarul, akkor számára angolul kell indoklást adni arról, hogy milyen módosítások történtek a szövegben. A jelenlévő fordítók is úgy gondolták, hogy főleg a szerkesztőnek szükséges indoklást adniuk a fordítói megoldásokról.

A beszélgetők egyértelműen úgy vélték, hogy nem érdemes lábjegyzetet használni a fordításban, viszont én kifejezetten zseniálisnak gondolom azt, ahogy A varázslók-sorozatban alkalmazta a lábjegyzetelést dr. Sámi László. Rengeteg helyen találunk magyarázatot a fordítás indoklására, a fordító leírja, ha valamilyen nyelvi játékot nehezen tudott átadni, és további háttérinformációkat oszt meg az olvasóval. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, amikor olvastam. Természetesen a lábjegyzetek ellen szóló érv az lehet, hogy megakasztja az olvasót a történetben, de ez is inkább egy trend lehet, ami a kiadók kérésére alakult ki, és mivel a legtöbben ezt követik, ezért nem szokás eltérni tőle.

Az SF-regények fordítása során felmerülhet a honosítás kérdése is, vagyis az, hogy egy-egy nyelvi reáliát hogyan ültetnek át a fordítók a célnyelvi szövegbe. Nyelvi reália lehet egy márkanév, a társadalmi berendezkedésre használt szakszavak, vagy az, amikor az író egy egyedi tárgyat vagy fajt alkot. Ezeknek a fordítására különböző stratégiák léteznek. Felmerült a latin és az ógörög szavakhoz történő visszanyúlás, de abban egyetértettek a résztvevők, hogy a latin gyökerekre nincs feltétlenül szükség, ha egy új tárgy vagy fogalom elnevezésére kell magyar szót keresni. Ha az angol forrásnyelvi szövegben angol eredetű szó szerepel, akkor a magyar célnyelvi szövegben magyaros szót alkotnak, ha esetleg héber fogalmat használ az eredetiben a szerző, akkor egyszerűen átírják, transzliterálják a magyar nyelv szabályai szerint.

Kissé negatív volt a résztvevők véleménye arról, hogy vajon az átlagolvasó figyel-e arra, hogy ki fordította a könyvet. Személyes tapasztalatom viszont az, hogy egyre többen figyelnek arra, hogy ki fordított egy szöveget, mennyire volt jó a fordítás. Minden fordító máshogy dolgozik, és aki azonosul az egyik szöveg stílusával, az nem biztos, hogy egy másik szerző stílusát is ugyanolyan jól át tudja venni. Ezt egyre inkább felismerik az olvasók, amire például a molyos közösséget hoznám, ahol nemcsak a kiadók és az írók munkáját éri kritika, hanem a fordítók munkáját is. A műfordítónak pedig ahhoz is joga van, hogy a könyvön a neve a címlapon szerepeljen. A műfordítók megbecsültsége egyre nagyobb hangsúlyt kap, amit a Könyvfesztiválon először átadott Jeromos oroszlánja-díj is bizonyít: a díjat az a kiadó kaphatja, aki támogatja a műfordító tevékenységét, és ebben a műfordító nevének címlapon szerepeltetése is szerepel.

Ugyan szakfordításból már lehet pár éve diplomát szerezni, nagyon jó hír, hogy a Pázmányon a műfordító szakirányú továbbképzés mellett már tervezik elindítani a műfordító mesterszakot is néhány éven belül. Jelenleg a tanterv összeállításánál tartanak. Az új fordítói nemzedéknek tehát reméljük, hogy hamarosan lehetősége lesz ezen a mesterszakon is bővítenie az ismereteit. Mentorálást sajnos a jelenlévők nem szívesen vállalnak, de reméljük, a műfordító mesterszak mihamarabb megvalósul, és a leendő műfordítók már mesterszakos végzettséget is szerezhetnek.

Nagyon érdekes témakörök merültek fel ezen a beszélgetésen, és örülök, hogy jelen lehettem, engem is elgondolkodtatott az esemény. Valójában egy puszta véletlennek köszönhetem, hogy hallottam róla, és sajnos az a benyomásom, hogy az esemény népszerűsítése nem kapott megfelelő hangsúlyt, ezért az érdeklődőknek vagy a szakmával ismerkedőknek szinte esélyük sem volt arra, hogy tudjanak róla. Annak, hogy kevesen voltak jelen, több oka lehet: a szervezők nem a megfelelő csatornán hirdették az eseményt, vagy egyáltalán nem hirdették, esetleg az embereket nem érdekli se a sci-fi, se a fordítás – ebben viszont kételkedem, hiszen a Könyvfesztiválon az Agave, a Fumax és a Gabo akkora tömeget tudott vonzani a sci-fis előadásra, hogy még a plafonról is csüngtek az emberek. Úgyhogy nagyon jó lenne, ha a szervezők megtalálnák a megfelelő csatornát arra, hogy legközelebb tájékoztassák a potenciális érdeklődőket, mert egészen biztos, hogy vannak ilyen emberek.

 

Felhasznált anyagok:

Referenciakeret a műfordítók oktatásához és képzéséhez: http://petra-educationframework.eu/hu/level/